|
3300 Eger, Nagy-Eged u. 48.
Az Eged Vendégház 5.000.000 forintot nyert a Kisfaludy programban.
Tel.: +36-30-380-5218 Felsőtrkny Felsőtárkány
A tárkányi-medence a Várhegy és az őrhegy között fekszik 180-340 m tengerszint feletti magasságban. Hegyes-dombos vidéken, kötött agyag- és nyiroktalajon települt községen az Imókő patak folyik keresztül. A patak vízgyűjtő területe karsztos jellegű, a patakokat források táplálják. Legjelentősebb időszaki források a község határában az Imókő-forrás, a Vöröskő-forrás. Felsőtárkány legjelentősebb állandó vízforrása a Szikla-forrás volt, ami az 1920-as években kialakított tavat táplálta. A községet koszorúként fogja körül a Bükk hegység láncolata, melynek legmagasabb ormai a Bükk-fennsíkot délről szegélyezik. Felsőtárkány külterülete 90 %-ban erdőséggel borított. Területének nagy része a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozik, mely növényfajokban és -társulásokban rendkívül gazdag. Többszáz éves virágos növény lelhető fel a területen. A település különlegessége a ma már csak kis számban található Boldogasszony papucsa, mely a község címerében is látható. Felsőtárkány mindenkori életét is meghatározó erdőtömbjeiben a száraz cseres-tölgyesektől az üde bükkösökig minden társulás megtalálható. Nagyvadban gazdag területein tartamos erdő- és vadgazdálkodás folyik. Gazdasági életére olyan mértékben rányomta a bélyegét a nagy kiterjedésű erdőség, továbbá az ásványi kincsek jelenléte, amilyen fokban más településeken nem tapasztalható. A lakosság - a gabonatermelésre alkalmas területek szűkössége miatt - az erdővel kapcsolatos tevékenységekkel foglalkozott. Korábban a felsőtárkányi lakosok főleg fakitermeléssel, faanyag-fuvarozással, mészégetéssel és faszénégetéssel keresték a kenyerüket. Jelentős volt a kőbányászat is a településen. Főleg mészkő, dolomit és a palabányászat volt a meghatározó. A településen a 18. században márványt is bányásztak, amit a környező települések templomaiban felhasználtak. Napjainkban a korábbi foglalkozások háttérbe szorultak, de néhány család jelenleg is foglalkozik mészégetéssel, faszénégetéssel. Felsőtárkány palóc település. Napjainkban sajnos egyre kevesebben használják a régi népviseletet. A községben is működik a hagyományőrző csoport, ahol az elmúlt évtizedek szokásait felelevenítik és bemutatják a községet felkereső turistáknak is. Felsőtárkány - adottságait tekintve - a Bükk kapujában kiemelt idegenforgalmi helyzetben van. Ezt az erényét az itt élők nemcsak megőrizni, de növelni is szeretnék. A legfontosabb vonzereje a természeti környezet. Az idelátogatókat kényelmes vendéglátóhelyek fogadják. A szabadidő eltöltését szervezett és egyéni formában is biztosítja a település. A bakancsos turizmustól kezdve a hegyi kerékpározáson keresztül, akár a lovaglásig lehetősége van az idelátogatóknak a pihenésre. Az egészséges, tiszta levegőn töltött napokon a vendégek szívesen töltik szabadidejüket magánszállások, szállodák, panziók valamelyikében. Lehetőség van sátorozásra is a község kereskedelmi szálláshelyein is. Különleges élményt nyújt a Felsőtárkányi Erdei Vasút muzeális kisvasútján az utazás a kirándulóknak. Felsőtárkány kiemelkedő és már hagyományos rendezvényeire a testvértelepülések delegációi meghívást kapnak. A majálist, a felsőtárkányi búcsút, valamint a Szent István-napi rendezvényeket a felsőtárkányi tó partján - gyakran több ezer fős részvétellel - a régió programjai között is számos tartják. Hagyományos kulturális rendezvények:
TúristaútvonalakFelsőtárkány - erdei kisvasúttal - Stiemecz-ház, majd gyalogtúra a Bükk hegység csúcsaira. Ezek: Peskő (ősemberbarlang), Tarkő, Cserepeskő, Bélkő, Bükk-fennsík, Jávorkút, Bánkút. |
---|---|
Apartman Eged Vendghz Eger, Olcs egri szlls, Olcs szlls Egerben,
Szpkrtya elfogadhely, Eger Vendghz, Eger Apartman,
Apartmanhz, Egri szllshelyek, Szllshely Egerben, Szpasszony-vlgy,
Csald bart vendghz, apartman, Szchenyi pihenőkrtya, Szpkrtya,
OTP Szpkrtya elfogadhely, MKB Szpkrtya elfogadhely,
K&H Szpkrtya elfogadhely, Magnszlls, Egyb szlls, Eger Panzi,
Csoportos nyarals, Csoportkedvezmny, Gyermekkedvezmny, dls,
Akci, Csomagajnlat, Apartman Egerben, Apartmanhz Eger,
szak-Magyarorszg, Heves megye, Eger, WiFi, Internet hasznlat,
Ingyenes transzfer, Htkznapi akci, Hossz htvge, Ajndk jszaka,
Csomag csaldoknak, Kiemelt nnepnapok. www.egereged.hu Stats Meter (2011. December 1.ta) |
|